Következõ megálló már valahol Nagykanizsa után volt, közel a határhoz. Rédicsnél mentünk át Szlovéniába, ahol minden fennakadás nélkül tudtunk tovább haladni. Dead 10 perces kérdései közé tartozott, hogy van –e valakinél autós telefon töltõ, illetve, hogy meg tudunk-e állni cigizni. Ez roppant rosszul hatott a legénységre. Többször meg kellett állni, emiatt, valamint sört venni..

Az autópályára viszonylag hamar felértünk. Innentõl kezdve nagyon gyorsan tudtunk haladni. Egészen a helyszínig (Busto Arsizio) le sem kellett jönnünk. Milano közelében kisebb tájékozódási problémáink adódtak, de ezeket sikeresen áthidaltuk.
Az olasz sofõrök biztos, hogy nem normálisak. Az indexet alapból nem ismerik, a 3 sáv-váltás egy rántásra nagyon megy nekik, az elsõbbség meg nem adásról nem is beszélek.
További furcsa élményeink közé tartozik az is amikor egy utolért fullos BMW sofõrét az anyós ülésen helyet foglaló, feltehetõleg hölgy, orálisan inzultálta.
Amit még nagyon fontos tudni, rettenetesen sokba kerül az autópálya, kb. 12x kellett fizetni összesen olyan 19.000 Ft értékben. Az üzemanyagon felül ez az összeg igen csak rosszul érinthet bárkit, aki még nem járt arra és azt hiszi, hogy majd megveszi a matricát és jó lesz az vissza is. Ez nem így van, visszafele ugyanúgy lefejik az autósokat.

Az érkezésünk délután 17:00 –ra volt megbeszélve. Ezt az idõpontot hajszálpontosan tartani is tudtuk nagy meglepõdésünkre, viszont a buli helyet nem találtuk meg. Keveregtünk vagy 20 percet, amire végül is oda értünk.

Megérkeztünk, ekkor már a Longobardeath nevû egyik elõ zenekarunk pusztított a színpadon nem kis lendülettel. Következett a bepakolás öröme. Ez idáig nem éreztem azt, hogy levezettem közel 900 km-t, viszont itt olyan szintû fáradtság kapott el, hogy alig bírtam talpon maradni. A bepakolás viszonylag gyorsan megvolt. 19:00-ra minden elõ zenekar be tudott állni, a hangosításaikat viszonylag jól be is lõtték. Ekkor mi is felpakoltunk a színpadra és elkezdodött a beállítási procedúra. Közel 30 perc alatt sikerült is megtennünk egészen elfogadható minõségre.

Jött a vacsora, amit nagyon kellemesnek tartottunk a többi zenekar és a már oda érkezõ vendégek társaságában. Az olasz nyelv sajátosságai ellenére, könnyen megértettük egymást. Jórészt mindenki beszélt angolul, ezért a kommunikáció szinte semmi problémát nem okozott. Pár olasz szót azonnal elsajátítottunk fõleg a nõi nemi szervre vonatkozóan!

21 óra körül lehetett a kezdés. A Longobardeath nyitotta az estét nem kis sikerrel. Azt, hogy hány tagból állt a zenekar pontosan nem lehetett tudni, mert pár szám után lement mindenki az énekes kivételével, és az addigi tagok helyére mások jöttek és folytatták tovább ugyanazt a zenét, kicsit más stílusban. Én még ilyet nem láttam ezelõtt, és szerintem tõlünk senki sem.
A mûsor idõ alatt a közönség csak figyelt, semmi headbang vagy valami kis pogó. Reméltük ez nálunk nem így lesz.

A Ventar úgy 22 körül került fel. Mi ez idõ alatt a színpad mögötti kis helyiségben nekiálltunk festeni. Eléggé kevés idõ jutott erre a mûveletre. Nagyjából megcsinálta mindenki az alapokat, majd korrigáltuk egymásét.

23 óra lehetett, amire felpakoltuk újra az erõsítõket és startra készen álltunk. A hangosításunk már közel sem azon a szinten volt, mint amit eredetileg a beállás alatt belõttek, ebbõl kisebb idõ eltolódási problémáink is adódtak, de végül is hamar megtaláltuk a nekünk legmegfelelõbbet.

Az olasz közönség sem más, mint bármelyik. Minden zenekar alatt csak álltak és nézték a fellépõket. Sokan voltak az igaz, de ettõl még nem életszerû a buli. Minden esetre maximális erõ bedobással és lendülettel elõadtuk a nótákat. Volt, ahol headbangeltek ezerrel, de volt pár szám, ami alatt csak figyeltek. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy nem is egy Black Metal koncerten vagyunk, hanem valami teljesen más elõadáson.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt a buli, mindegyik elõzenekar maximálisan teljesített, nagyon jó és ütõs nótákat adtak elõ.

A haza út egy kicsit keményebb volt, mint oda fele. Egy kis ideig azon tanakodtunk, hogy elinduljunk-e egybõl, vagy aludjunk-e egy keveset mielõtt neki vágunk a 900 km-nek. Nekem aztán végül is az autóban egy 20-30 percet sikerült aludni.

Hajnali 1 lehetett, amikor végül is elindultunk. A kifele vezetõ út már nem volt olyan forgalmas, mint ide fele ezért a városból hamar kint voltunk. Wicker volt a navigátor, mert Andró egy kissé beszámíthatatlan állapotba került.
Milano –ig pillanatok alatt eljutottunk. Ráhajtottunk az autópályára és innentõl kezdve már csak taposni kellett a járgánynak. Ebben az állapotban mindenki elaludt, Wicker is pár perc alatt. Úgy 50-60 km-re lehettünk Milano –tól amikor eloször megálltunk cigizni. Itt egy pár percet tudtam a hidegben nyújtózkodni, amitol új erõre kaptam. Elindultunk, a többiek szintén pár perc alatt már el is aludtak. Úgy 200 km-t tudtam levezetni, amikor azt mondtam, hogy nem megy tovább. Megálltunk egy benzinkúton és én is aludtam 1-1,5 órát. Amire felébredtünk mindannyian már kicsit kivilágosodott. Ilyen fél sötétben nekivágtunk az útnak. Innentõl kezdve már simán ment minden. Eléggé kalandos volt az egész, rengetegszer nem jó irányba mentünk, teljesen más úton jöttünk, mint amin oda fele. Voltunk Horvátországban is, de ezt egyáltalán nem terveztünk.

Az egész két nap összességében hatalmas élmény volt. Még akkor is, ha közel 1800 km-t kellett utaznunk érte. Rengeteg kapcsolattal gazdagodtunk, és várjuk a folytatást.